Mártonné dr. Baj Mária

Híd generációk és épületek között 

Michael Leier osztrák üzletember 1985-ben alapította első magyarországi üzemét Gönyűn. Az azóta alaposan megnőtt vállalkozásban a kezdetektől vezető szerepet tölt be Mártonné dr. Baj Mária. Az ügyvezető igazgató fogalmazta meg, hogyan látja ő ma a cégcsoportot.  

Harmincöt éve családi vállalkozásnak indult, s az is maradt a cégcsoporttá fejlődő Leier-vállalat. Nem csupán a tulajdonosi kör adta a „családi” jelzőt az évről évre bővülő vállalkozásnak, hanem az a légkör, amelyre ma is nagyon figyelünk, ma is fontos számunkra. Munkatársaink közül sokan húsz-harminc éve dolgoznak a cégnél, többen a gyermekeiknek is ezt a munkahelyet, ezt a jövőt ajánlották. Ez, vagyis a jövő alakítása vár Michael Leier unokáira – a vállalat 74 éves tulajdonosa ugyanis 2020-ban a tervek szerint átadja a kormányt az utódoknak.

Sokaknak mérföldkövet jelent majd 2020; a koronavírust bizonyosan kötni fogja a történelem ehhez a dátumhoz. A mi életünkben szerencsére nem kapcsolódnak negatív számok a járvány évéhez. Tudni kell, hogy a kezdetek kezdetén Leier úr ígéretet tett a dolgozóknak: bármi is történik, senki nem fogja elveszíteni az állását a járvány miatt. Ezek olyan bizalmi pillérek, amelyek fontosak házon belül, s fontosak a külső partnereink számára is. Az ő lojalitásuk és bizalmuk, a mögöttünk hagyott 35 közös év az, ami biztos alapot ad a folytatáshoz. Az év közepén úgy látjuk, gazdasági számaink alapvetően nem változnak a korábbiakhoz képest. 

Még úgy sem, hogy nagyon erős évek vannak mögöttünk. A csúcs talán 2018 volt, s ennek fényében az sem lehetett véletlen, hogy az Év vállalkozója díjat ebben az évben ítélték oda számomra a VOSZ Prima díj gálán. Ebben az interjúkötetben csupa olyan ember szerepel, aki a szakmájában a csúcsra jutott, s ott is maradt sok éve, évtizede. Hogyan csinálják? – kérdezhetik joggal, s keresem a választ én magam is. Az úszó naponta vízbe ugrik, dacolva a hideg vízzel. Az üvegművész a fényt hívja segítségül. A tanár a diák tekintetéből olvas. 

Ha cégünk életében hasonló „Prima-titok” után kutatok – hiszen a Leier cégcsoport Magyarország legnagyobb építőipari cége -, talán meg is találtam: a világon az egyetlen olyan vállalat vagyunk, amelynek termékeiből felépíthető egy egész épület. Szimbolikus is talán, ahogy tégláról téglára, biztos elemeken haladva, a könnyű, sejtelmes üvegborításokon megtörő fényben ott áll a ház, amelyet mi építettünk. A Leier-álomból felújított volt Frigyes-laktanya – ma Leier City Center – régi és új szárnyait pedig összeköti egy híd. A múltunk, a jelenünk, a jövőnk szimbóluma ez, híd generációk, épületek, álmok között. Jó rajta átsétálni.