Összeköt a bizalom és kiszámíthatóság
Harmincnyolc éve képviseli a minőséget a szakmában: Molnár Béla cégtulajdonos 1982-ben kezdett egyéni vállalkozóként, a Molplast Kft-t 1997-ben alapította. „Az üzlet indítása abból a megfontolásból született, hogy a 90-es évek elején még elég szűkös volt a kínálat” – emlékezett.

Az üzletben kezdetekkor műpadlót, tapétát és kiegészítőket értékesített. Saját szegmensében mára a régió meghatározó cége lett, háromszázötven négyzetméteres üzlettel, huszonöt alkalmazottal, telephellyel és gépparkkal várják a partnereiket a győri Puskás Tivadar utcában. A Vállalkozók Országos Szövetsége 2015-ben választotta a Molplastot az „Év vállalkozásának” Győr-Moson-Sopron megyében.
A kis- és nagykereskedelem mellett melegburkolással, hidegburkolással és szaktanácsadással is foglalkozó családi cég az üzletében magánszemélyeket, cégeket is fogad. Szolgáltatása, tevékenységi köre folyamatosan bővül. A műpadló fektetés, csiszolás és lakkozás után linóleumburkolást, szőnyegezést, modul pvc-, laminált-, parafa-, sportpadló- és sportparketta rendszereket is készítettek, tevékenységi körüket pedig tíz éve hidegburkolással bővítették. A referencia skálájuk széles: az olimpiai sportparkban például sportparkettát, pvc-t és szőnyeget készítettek, az egyetemi csarnokban parketta csiszolást vállaltak vagy éppen az Audi-gyárban hidegburkoltak, a Pannonhalmi Bencés Főapátságban újították fel a parkettát.

„A legfontosabb mindig az volt, hogy minőségi munkát végezzünk. A szolgáltatásaink és a tevékenységi körünk folyamatos bővülése menekülés volt előre – többek közt beruházásokkal” – mondta a tulajdonos, aki mára a fiával közösen vezeti a céget. „Olyan partnereink is vannak, akikkel húsz-harminc éve együtt dolgozunk: a bizalom és a kiszámíthatóság köt össze bennünket. A határidőket mindig komolyan vesszük, ahogy a megrendelőink is bennünket.”
Molnár Béla vallja: az egyik legnagyobb elismerés ebben a szakmában az, amikor kifizetik a cég munkáját. „Egy díj pedig mindig megerősíti a vállalkozót, jóleső érzés – így volt ez az „Év vállalkozója” elismerés átvételekor is.”
A Molplast fejlődésének, bővülésének egyik útja, hogy most egy olyan területet keres Győrben, ahol tovább építheti a jövőjét.
